„… és amikor rendbe tettem magam fejben, ahogy megterveztük, elkezdtem szárnyalni a pályán…” – egy versenyzőm mondta ezt, miután évek óta először sikerült megnyernie az OB-t.
MENTÁLTRÉNING
A tartós magas teljesítmény nem csak a formán, a fizikai kondíción, a taktikai érettségen… múlik, hanem ahogy mondani szoktuk: „fejben dől el”.
A legtöbb folyamat a problémafókuszok konkretizálásával, majd célállítással kezdődik. Kettős célállítással dolgozunk: a fejlesztési folyamat célja mellett a sportolói kihívásokra is élesítünk konkrét célt, alcélokat.
Ezt követően pedig a mindennapokba ágyazott tudatosítással, gyakorlatokkal, kihívásokkal és figyelemmel haladunk – kivel-kivel a saját fejlődési útján.
A mentáltréninget tipikusan utánpótláskorú, vagy kezdő élsportolóknak ajánlom, akiknek hiányosságai lehetnek:
• tudatosságban
• a célok felállításában
• érzelmeik kezelésében
• a környezetük (edző, szülő, gyerek) kezelésében
• verseny- vagy felkészülés fókuszáltságában
• az eddigi kudarcok feldolgozásában
Fejlesztési keretrendszer
Egy tréning vagy coaching folyamat rendszeres időközönkénti 60 perces koncentrált beszélgetés, amely 8-10 alkalommal ismétlődik.
A személyes/online alkalmak között kihívások, feladatok várnak a sportolókra, melyek az új tudás, vagy tapasztalat beépülését támogatják.
SPORTMENTÁL COACHING
Honnan veheted észre, hogy valószínűleg érdemes belevágnod egy fejlesztési folyamatba?
Témák, amiken már dolgozom sportolókkal:
- „már egy ideje azon gondolkozom, abbahagyom, lemondok az álmaimról”
- „kiért vagy miért hajtok?”
- „felszabadultságomat, önbizalmamat vissza akarom nyerni a pályán, 10 év múlva La Ligában akarok játszani”
- „2 éve csak a dobogó környezetében vagyok, EB-t akarok nyerni!”
- „nem vagyok bent a kezdőben, pedig ott a helyem!”
A fentiekben annyi a közös, hogy mindegyik téma egy-egy ügyfelem témája, amin közösen dolgozunk. Természetesen ettől eltérő témák, mozgatórugók is lehetnek.
Tapasztaltabb sportolóknak, csapatoknak ajánlom, akik tudatosan a saját nehézségeik, elakadásaik mentén akarnak magukon dolgozni, és a saját válaszaik megtalálására törekednek.
A coaching műfaj egyszerre fejleszti az önreflexiót (itt és most történéseinek gyors feldolgozása), hozzájárul a elakadás, vagy probléma esetén a válaszadási gyorsaság növelésére, valamint képessé válik versenyhelyzetben is a tanulásra.
Fejlesztési keretrendszer
Egy tréning vagy coaching folyamat rendszeres időközönkénti 60 perces koncentrált beszélgetés, amely 8-10 alkalommal ismétlődik.
A személyes/online alkalmak között kihívások, feladatok várnak a sportolókra, melyek az új tudás, vagy tapasztalat beépülését támogatják.